Ferenczi Sándor

Ferenczi Sándor, Magyar orvos és pszichoanalitikus 1873 július 7-n született Miskolcon Eibenschütz Róza és Fraenkel Baruch gyermekeként. A lengyel-zsidó származású családnevét később Ferenczire magyarosította. Ferenczi Sigmund Freud kollégája és közeli barátja volt, és a Magyar pszichoanalitikai iskola megteremtője. 

Apja részt vett az 1948-as szabadságharcban.

Pályája jelentős az olyan betegekkel végzett munkája miatt, akikről más terapeuták már lemondtak, illetve azért mert végül szembeszegült barátja, Freud klasszikus analitikai módszerével és Otto Rank közreműködésével kifejlesztette az “itt és most” terápiát, amit később Carl Rogers vitt tovább gestalt terápia néven. Ferenczi  1918-tól 1919-ig a Nemzetközi pszichoanalitikai társaság elnöke volt.

Az analitikus aktívabb és empatikusabb szerepét szorgalmazta, ezzel ellentétbe kerülve Sigmund Freud-dal. Viselkedésterápiát is alkalmazott, ami abban a korban nagyon ritka volt. Egy operaénekesnő betegét, például arra kérte terápia közben, hogy énekeljen, annak érdekében, hogy megküzdjön félelmeivel.

Empatikus analízis és a humanisztikus pszichológia

Ferenczi hitt a terapeuta a beteg személyes élményeire tett empatikus reakcióban. Ahelyett, hogy csak hallgatta volna betegeit és a szabad asszociációra biztatta volna őket, úgy vélte hasznos lehet, ha a terapeuta is megosztja saját élményeit amennyiben kapcsolódik a betegéhez. Ez a módszer, amely fontos lépés volt a pszichoterápia fejlődésében, szöges ellentéte volt Freud módszerének, amelyben az analitikus teljesen semleges szerepet vállal.

Ernest Jones, Freud életrajzírója “elmebetegnek” bélyegezte Ferenczit figyelembe nem véve, hogy akkor még gyógyíthatatlan vészes vérszegénységben szenvedett. A betegség többek közt depressziót, zavartságot és memóriazavarokat okoz. Súlyos betegsége ellenére Ferenczi előadta a wiesbadeni 12. nemzetközi pszichoanalitikai kongresszuson a Felnőttek „gyermekanalysise” című leghíresebb művét. Kevesebb, mint egy évvel ezután, 1933 május 22-n hunyt el Budapesten.